elofolyoirat

A New York-i Állattani Társaság

A New York-i Állattani Társaság

Az 1990-es években a New York Zoológiai Társaság biológusa kiszámította, hogy Peru dzsungelében "egyetlen szabadon repülő nagy ara is képes lehet 22.000 és 165.000 dollár közötti turisztikai bevételt termelni élete során. Az ökoturizmus és a kutatás konstruktívvá vált, az egyes szereplők pedig idővel együttműködő partnerekké váltak az egyes projektekben. Donald Brightsmith vezeti a perui Tambopata Kutatóközpontban a Tampotata ara projektet, ahol látogatók ezrei csodálták meg a vadon élő arákat, jelentős bevételt termelve ezzel, melyet a veszélyeztetett papagáj-fajok megmentésére tudtak fordítani.

tambopata-3.jpg

A jelenlegi helyzetben nehéz a kutatási projektek finanszírozása, a pandémia és a különféle gazdasági válságok idején. Brightsmith elmondta nekem, hogy egyetlen kutató sem mondja el soha, hogy pontosan honnan és mennyi pénzt is kapnak, mivel a projektek mindig többe kerülnek a tervezettnél és gyakorlatilag bármikor tudnak még mit csinálni és bővíteni. De nagy támogatást kapott a Rainforest ökoturisztikai cégtől és más társaságoktól, akik rengeteg támogatást nyújtottak az étkezés, a szállás, a szállítás és a logisztika terén.

tambopata-2.jpg

Azt mondta: "A madártulajdonosok mindig is nagyszerű lehetőséget nyújtottak a munkámhoz, és erkölcsi támaszt jelentettek számomra. Az olyan csoportok, mint a Phoenix Landing, a PEAC és a Raleigh Durham Caged Bird Society szintén értékes támogatást nyújtottak. Azonban a madártulajdonosok általános pénzügyi hozzájárulása és a körülöttük szerveződő közösség pénzügyi hozzájárulása mindig is kevesebb volt a reméltnél. A papagájok és más madarak megmentése sajnos költséges mutatvány".

tambopata-1.jpg

A New York-i Állattani Társaság Tovább
Tapasztalat és inspiráció

Tapasztalat és inspiráció

Rosemary Low ugyanúgy a papagájok legtöbb aspektusának gyakorlott ismerőse és nemzetközileg elismert szakértője, lelkes madárrajongó és aktivista. Több évtizedes ismerettel rendelkezik a papagájok gondozásának legkülönbözőbb területein. Nem emlékszik olyan időszakra, amikor ne szerette volna a madarakat. Nem örökölte, egyszerűen csak ott volt benne mindig. A családja nem volt állatbarát, de fiatalkorában fellángoló érdeklődése ennek ellenére sosem lankadt.

rosemary3.jpg

12 évesen kapta meg első hullámos papagáját, majd továbblépett a pintyek, nimfák, nagytestű papagájok és cinegék felé. 16 évesen egy unokatestvére hozott neki egy importált szürke madarat Nyugat-Afrikából. A többi már történelem. Ha megkérdezzük Rosemaryt, miért szereti a papagájokat, azt fogja válaszolni: "Azért szeretem őket, mert tudnak kommunikálni az emberekkel, mert nagyon intelligensek, kíváncsiak és gyönyörűek! Teljesen lenyűgözőek, különösen az a mód, ahogyan fajuk más tagjaival vagy más papagájokkal szemben viselkednek. Az érzelmeik majdnem olyan fejlettek, mint a miénk. Számomra a papagájok tartásának öröme az érzelmeik megértésében és értelmezésében rejlik."

rosemary2.jpg

Rosemary az iskola után banki munkát vállalt. Igazi érdeklődése visszavezette őt a madarászathoz, és a Cage and Aviary Birds című brit madármagazinnál vállalt munkát, ahol végül a Madarak és Madárkalitkák rovat szerkesztő-helyettese lett. Közben a madarak iránti szeretete és érdeklődése egyre jobban fejlődött. Mára a téma egyik legszélesebb körben elfogadott és nagyra becsült szakértőjeként tartják őt számon, rengeteg előadás és könyv fűződik a nevéhez a papagájokkal kapcsolatban.

rosemary1.jpg

Tapasztalat és inspiráció Tovább
Ehető, de mérgező eledelek

Ehető, de mérgező eledelek

Sajnos a természetben sokféle olyan eledel előfordul, amit a gyanútlan madár elfogyaszt, aztán valamilyen szinten megbetegszik tőle, de még az is előfordulhat, hogy az életével fizet. A kedvtelésből tartott madarak számára veszélyesnek vagy toxikusnak tekintett élelmiszerek listájának megismerése tehát papagájéleteket menthet. Ezek között sok olyan takarmányféleséget is fellelhetünk, ami az ember, vagy akár az emlősök számára teljesen veszélytelen, de a madárnak adva problémákat okoz. Az ezekre az anyagokra való érzékenység foka madárfajonként is komoly eltéréseket mutat.

eheto-1.jpg

Az ártalmasság foka sok esetben egy kissé megtévesztő. Sok van köztük, ami kis mennyiségben semmiféle problémát nem okoz, de ugyanez a táplálékelem betegségeket vagy akár halált okozhat a madaraknál, ha túlzott mennyiségben fogyasztják. Téves az a feltételezés, hogy ha egy bizonyos élelmiszer mérgező az emberekre és más háziállatokra, akkor mérgező lehet a madarakra is.

eheto-2.jpg

Állatorvosok listája tartalmazza az alábbi, bizonyítottan káros anyagokat tartalmazó élelmiszerek, táplálékként adható anyagok listáját, melyeket a papagájtartás során kerülni kell. Ezeken kívül meg kell említeni a koffeint, mely hiperaktivitást, fokozott szívfrekvenciát, remegést, esetleg görcsöket okozhat. Általános szabály továbbá, hogy minél sötétebb és keserűbb a csokoládé, annál potenciálisabban mérgező az állatnak. Ezt a két anyagot tehát semmiképpen nem kaphatják a szárnyasok.

eheto-3.jpg

Avokádó: súlyosan mérgező, a halál az elfogyasztás első 12 órájában bekövetkezik. Kistestű madarak, például kanárik vagy hullámos papagájok esetében még hamarabb. A madár szívét mérgezi meg.

Hagymafékék, fokhagyma: a kutyákra és a macskákra is mérgező. Koncentrált konyhai formában, például por vagy krém alakban még súlyosabb veszélyt jelent.

eheto-4.jpg

Fekete nadálytő: májkárosodást okozhat, hosszabb távon egészségtelen.

Gyümölcsmagok: míg a gyümölcsök túlnyomó részét a papagájok megehetik és meg is eszik, a mag szinte minden esetben mérgező, mert cianidot tartalmaz. Tehát etetés előtt az alma, cseresznye, szilva, kajszibarack és az őszibarack magját is el kell távolítani. Magokat a papagájok semmilyen körülmények között sem ehetnek.

eheto-5.jpg

Zsír, cukor: bár nem technikailag mérgező, de a nagy zsírtartalmú, a sós valamint a cukortartalmú asztali élelmiszerek súlyos egészségügyi problémákat okozhatnak a madaraknak. Ez igaz a mártásokra, vajakra is.

eheto-6.jpg

Zöldségek: a papagájok a kerti zöldségek széles skálájáról válogathatnak, az étlapon szerepelhet zöld paradicsom, burgonya, paprika és akár padlizsán is, de a gyümölcsökhöz hasonlóan a zöldségek magjai is mérgezőek. A gombákkal nem szabad kísérletezni, mert néhányuk mérgező lehet. Főzve elvileg csökken a veszély, de mivel nem a papagájok kedvencei, ezért felesleges erőltetni.

Tej: technikailag nem mérgező, de a papagájok számára a laktóz emészthetetlen, ezért hasmenést okozhat. Sajtot és joghurtot kis mennyiségben, alkalmanként ehetnek.

Ehető, de mérgező eledelek Tovább
Konvergens evolúció

Konvergens evolúció

A természet, vagy más szóval a párhuzamos vagy konvergens evolúció lenyűgöző példája az állatvilág azon része, mely egy teljesen más és sokkal korábbi utat talált az intelligencia felé. Ez a fajta intelligencia jellemezte a mára már múlt időbe került dinoszauruszokat. Ez a tulajdonság az állatvilágban sérülékenységet is okoz - elég csak a nem megfelelő mentális ingerek vagy szimplán csak az unalom hatására önpusztító, tolltépő magatartást tanúsító papagájokra gondolni, akik a dinók leszármazottai.

konvergens-eolucio-4.jpg

Az egyik legutóbbi pszichiátriai tanulmányban jelet meg egy eset, amelyet a Midwest Avian Adoption and Rescue Services, egy papagájmentő- és rehabilitációs központ tett közé Minnesota-ban. Egy fogságban tenyésztett hím kakadu, akit a cikk szerint egymás után "több olyan gondozónak tettek ki, akik maguk is nagyon instabil személyiségek voltak (pl. családon belüli erőszak elszenvedői, kábítószer-fogyasztás, egyéb függőségek) "komplex PTSD-diagnózist (poszt-traumás stressz) produkált.

konvergens-eolucio-3.jpg

"A papagáj esetét csak a komplex PTSD lencséjén keresztül vizsgálva lehet megérteni" - írta Dr. Gay Bradshaw pszichológus és ökológus, a tanulmány szerzője. Sok ketrecben tartott papagáj tünete szinte megkülönböztethetetlen az emberi P.O.W-től és a koncentrációs tábort túlélők tüneteitől. Hozzátette, hogy a súlyosan traumatizált kakadu "gyakran lépeget a ketrecben, vészhívások, sikolyokat hallat, hajlamos az öncsonkításra és az fizikai érintkezés esetén az agresszióra is, rémálmok és álmatlanság gyötrik".

konvergens-eolucio-2.jpg

A háborús veteránoknak természetesen hasonló pszichológiai tünetük van. De amikor megkérdezek egy szakmabelit, hogy mégis hogyan lehet a papagájok esetét összekapcsolni az emberi tünetekkel, akkor szerintük a válasz pontosan abban rejlik, hogy a papagájok idegen intelligenciák, azaz az emberivel párhuzamos, hasonlóan sebzett elmék, amelyek mélyen ismerik és érzik a fájdalmat, de korlátozva vannak ennek elengedésében és az ettől való szabadulásban és segíteni is nehezebben lehet nekik.

konvergens-eolucio-1.jpg

Konvergens evolúció Tovább
süti beállítások módosítása